glink.hu








Mobil


Úgy vettük észre, hogy egyre többen használják az oldalunkat valamilyen mobil eszközről. Tervezzük, hogy csinálunk egy gyors elérésű oldalt a hallgatói segédletek letöltésére kifejezetten a mobilos látogatóknak.
survey tools



Utitárs


Talán tudjátok, hogy oldalunk látogatóinak többsége jelenleg is egyetemi hallgató. Egy tervezett fejlesztésünkkel főként az Ő utazásaikat próbáljuk elősegíteni. Az egyre dráguló vonat és távolsági buszjegy árak mellett reális alternativa lehet az autóval való közlekedés 4-5 fő esetén. Az Utitárs nevű alkalmazással könnyedén egymásra találhat a sofőr és utasai, osztozva az utazás költségein. Természetesen nem új ötletről van szó, létezik már hasonló a neten. Mivel a mi néhány száz fős közösségünk viszonylag zártnak mondható, ezért talán olyanok is nagyobb bizalommal társulnak majd utasként esetleg soförként akik egyébként nem tennék.
survey solutions


Curriculum Vitae


Mint ahogy azt már tapasztalhattátok, a glink.hu nemcsak a gépészmérnöki tanulmányokban kíván segítséget nyújtani, hanem sok esetben a már végzett mérnökök mindennapi munkájában is.
Legújabb ötletünkkel mind a hallgatókat mind pedig a már végzett kollégák munkába állási esélyeit kívánjuk segíteni. Az ötlet alapját a már jelenleg is használatos szakmai önéletrajz, azaz a Curriculum Vitae adja. Az általunk megvalósítandó "önéletrajz" valójában egy adatbázis, ahova előzetes regisztrációt követően bárki összegyűjtheti a szakmai fejlődésének föbb lépéseit. Megfelelő anonimitás mellett a glink.hu által ellenőrzött (fejvadász)cégek hozzáférést kaphatnak és kapcsolatba léphetnek a számukra alkalmas jelölttel.
Az adatbázis egy másik aprócska előnye lehet, hogy a rendszer automatikusan generál nyomtatható "up to date" önéletrajzot.
A Kapcsolat menüpont alatt kíváncsian várjuk a témával kapcsolatos megjegyzéseket, ötleteket.
survey service



Reklámok megtekintése


Sok érdeklődő és támogató levél után talán érdemes pár részletet elárulni a glink.hu műszaki hátteréről. A háttérben futó php és javascript rutinokat volt és jelenlegi gépészmérnök hallgatók fejlesztik szabadidejükben. Az oldal viszonylag nagy látogatói forgalmat könyvelhet el, vannak napok amikor 1000 látogató is megfordul (van hogy 50 sem). Erre a célra már egy megbízható tárhely szolgáltatóval való együttműködés nélkülözhetetlen, aminek természetesen vannak költségei is. Nem kell nagy összegre gondolni, egy drágább mobil előfizetéssel mérhető össze havonta. Ezt főként saját zsebből finanszírozzuk (évek óta), de az oldalon elhelyezett hírdetésekből is folyik be valamennyi. A Google hírdetések utáni bevételekről is terjengnek legendák, a mi esetünkben kb. a költségek 5%-ára elegendő. Ez a kicsin bevétel elsősorban a rossz kattintási aránynak köszönhető, áttételesen az unalmas reklámoknak. Becsléseink szerint, ha minden 20. látogató rákattintana egy reklámra (vagy mindenki minden 20. látogatásánál) akkor gyakorlatilag önfenttartó lehetne az oldal. Természetesen a fiktív fejlesztési költségeket nem ide számolva. Azt továbbra is "szociális munkában" kell végeznünk.
survey software



Regisztrált felhasználó


2012 december 6-tól az oldalt már regisztrált felhasználóként is lehet használni. Egy kb. 20 másodperces regisztrációt követően számos újdonság lesz elérhető. Minden félév előtt be tudod majd állítani a tantárgyaidat így ha akarod csak azok listája jelenik meg a hallgatói segédletek között. Kérhetsz email értesítőt, ha az egyik tárgyadhoz feltőltés érkezik, így nem kell feleslegesen ide látogatnod. Elérhető lesz egy önéletrajz készítő alkalmazás, valamint további segítségek álláskeresőknek.
surveys & polls

kullancseltávolítás házilag

Copyright © 2008 — 2024 glink.hu